Pálma még az eddigi kényszerszünet előtt elküldte, mekkorát szívott a vízszerelővel. Szépen, pontokba szedve ömlik a keserűség, és úgy látszik, a mester tényleg mindent eltolt, amihez csak hozzáért. Eleinte még nevettem, aztán hümmögtem, a 8 éves gyerek szartartályos kalandjánál már kiszaladt egy-két "baaa" is.
Nekünk tulajdonképpen szerencsénk lett volna az összes mesterrel, aki a családi házunkon dolgozott, kivéve a vízszerelőt. Ő viszont bőven lerombolta a többiek kiváló munkáját. Már az első néhány nap után el kellett volna hajtani, amikor fanyalogva közölte, hogy ő mennyire utálja ezt a szakmát, mert inkább tanulna valami diplomás izét, de kell a pénz. Ettől fogva így is dolgozott. Az eseteket bosszúsági és kárnagysági sorrendbe rendeztem.
1. A fürdőszoba padlójába már csak nagyon ritkán jutott padlófűtéscső (pedig a padláson most is legalább 20 -30 m megmaradt cső van), mert csak itt-ott lehet valami langyosat érezni az egyébként észak-keleti fekvésű helyiségben, ahol a legnagyobb szükség lett volna rá. Szóval csak papucsban lehet a kőre kilépni, ha nem akarod, hogy odafagyjon a lábad, és zuhanyozás előtt be kell kapcsolni az utólag felszerelt villany hősugárzót, he nem akarsz libabőrös lenni a forró zuhany utáni nagy hőmérséklet-különbség miatt.
2. A konyhában egyszerűen nem lehet egy pohár hideg vizet inni, csak több liter víz elfolyatás árán, mert több méteren keresztül szorosan együtt vezette a hideg és a meleg vizet csöveket. (Megoldás: a fürdőbe járunk inni vagy a hűtőbe teszünk mindig egy-két palack vizet.)
3. Az, hogy a mosogató szifon alatt folyton van egy nagy ócska fazék a lefolyó víz szivárgása miatt (évek óta nem tudjuk kitalálni, hogy hol a forrása), már csak hab a tortán.
4. Az alsó állású fali WC tartály és a padlóhoz rögzített WC csésze között nem hagyott elég helyet, így a felhajtott WC fedlap állandóan “rádől” a hatunkra. Egyszer takarítás közben rácsapódott az ujjaimra, na akkor képzelhető, hogy miket kívántam a szerelőnek! Még az ükanyja is foroghatott a sírjában.
5. A konyhai mosogató lefolyóját nem a főlefolyóba vezette bele, hanem a fürdőszobai zuhany lefolyóval egyesítette (naná, mert az közelebb volt), így a konyhai trutyi rendszeresen visszajön a zuhanytálcába. Ami nemcsak ronda, de büdös is. Már alig merjük használni a kézi mosogatót. Ráadásul havonta elhasználunk 2-3 flakon (nem túl olcsó) brutál lefolyótisztítót és egy két liter hipót. (A környezetszennyezési faktorról nem is beszélve.) Ennek ellenére már 2x kellett duguláselhárítást igénybe vennünk, egyszer még a zuhanyfülkét és zuhanytálat is ki kellett szerelni a helyéből, ami némi csempejavítást is jelentett. (Szerencsére még volt tartalék.) És a biztosító is fizetett.
6. A WC vízöblítő fali elzárója egy olyan falszakaszra került, ahol 4 fal találkozik, ebből kettő külső fal. A vízelzárót a falban vezetett csővel egy flexibilis cső köti össze, a két cső csatlakozásához a “mester” viszont nem készített szerelőajtót, egyszerűen begipszelte. Nos ez az összeeresztés egyszer csak alattomosan elkezdett szivárogni. Ki tudja mióta. Csak azt éreztük, hogy szellőztethetünk mi akár 24 órán keresztül is, a lakásban elviselhetetlen bűz uralkodik. S mivel a négy fal másik három falszakasza közül az egyik csempézve van, a másikat a hálóban egy faltól falig gardrób fedi, a harmadikon pedig a nappaliban egy beépített, míves, méretre gyártott könyvszekrény áll, ezért a szivárgásra nem derült fény hónapokig (?). Csak amikor egyszer egy szép és értékes albumot levettem a könyvespolc ominózus sarkából, és a könyv fedőlapja tiszta zöld és fekete penész volt. Szóval a hiba elhárításához kellett: vízszerelő, burkoló, asztalos és festő, jónéhány flakon penészeltávolító a bútorok hátlapjáról, arról nem beszélve, hogy további 15-20 könyv sérült meg hasonló módon, és nagyobb részüket nem lehetett megmenteni. Ja, és kőműves. Mert a nagylyukacsos 40-es téglafalban a beszívódott víz azért tovább dolgozott, és közben megjött a hűvös idő. Szóval az alatta levő garázs plafonja is elázott, az utcai frontra néző fal külső vakolata pedig felhólyagosodott és tavaszra foltosan lehullott. Szóval újabb kőműves, a színanyag pedig természetesen sosem lesz ugyanolyan árnyalat, tehát az egész felületet újra kellett vakolni. Szerencsére a biztosító fizetett.
7. Az egyik legnagyobb kárt a “mesterünk” a kazánházban okozta! A kiegyenlítő víztartályt nem a súlyának megfelelő rögzítéstechnikával szerelte föl a falra, így az egyszer csak leszakadt, és a kiömlő (nem túl tiszta víz) szétfröcskölt az egész helyiségben, az éppen 2 hete frissen festett falakra és a kiterített ruhákra. Ja, és az éppen bekapcsolt állapotban lévő, működő gázkazánra. Mert természetesen pont e fölé szerelte fől annak idején. A kazánnak a belekerült víz miatt a teljes elektronikája zárlatos lett és leégett. Akinek ilyen kazánja van, az tudja, hogy ez mibe kerül. Tehát itt is kellett: fűtésszerelő, szakszervizes szerelő, festésjavítás, és új kiegyenlítő tartály és persze biztosító.
8. Még az építkezés idején nem volt csatornázva az utcánk, de egy kvázi-csatornázással elkerültük, hogy emésztőt kelljen építenünk: a következő utcáig egy nyomott üzemű 4cm átmérőjű csövön el tudtuk vezetni a szennyvizet, de ehhez kellett egy nagy erejű aprító szivattyú és egy függőleges tartály. Nos, ha bármi okból ez a tartály megtelne (és a víz visszafolyna az alagsorba, ahol a mosókonyha ás a kazán is van), akkor egy a WC tartályokhoz hasonló szerkezettel (ami leállítja illetve jelzi a vízszint további emelkedését) egy riasztó csengőt szereltettünk fel, ha a tartályban a vízszint kritikusra emelkedne (vagyis a szivattyú nem vinné el.) Ezt a riasztót vajon hova szerelte? Természetesen a lakótértől elszigetelt alagsori garázsba, amit a lakótérben nincs ember aki meghalljon, főleg télen, amikor zárva tartjuk az ajtókat, ablakokat. Nos, emiatt 2x is elöntött bennünket az alagsorban a víz, ami visszajött a mosókonyhai lefolyón. Ebből az egyiket olcsón megúsztuk, csak órákig itattuk a vizet a felmosóronggyal. No de a második! Az sokáig emlékezetes marad. Ekkor az aprítószivattyú kése esett le, bele a tartály alján lévő trutyiba, így a csatornába átemelés nem jött létre, mert egyszerűen aprítás híján a szűrőnél eldugult. S épp Karácsony lévén, nincs szerelő vagy szerviz, aki kijöjjön megjavítani. Kint mínuszok, benn a WC-t sem lehet lehúzni. A Szenteste napján még délig nyitva tartó áruházak zárása előtt egy órával irány az OBI, szivattyú vásárlás, annyi vizet kiszívatni a tartályból, hogy legyen esély az alján a leesett aprítófejet megtalálni (és a szűrőt kitisztítani). De mi marad ilyenkor a tartály legalján? Hát a sűrűje. Kitalálhatják, hogy minek a sűrűje. De azt hogyan lapátoljuk ki? Az akkor kb. 8 éves fiamat (mert csak ő fért bele a tartályba a beszorulás veszélye nélkül) leeresztettük egy gumicsizmával, a legócskább ruhájában, a húga homokozóvödrével és egy hatalmas merőkanállal a kb. 3-4 méter mély tartály aljára. Majd ő apránként belemerte a sz…os vizet a kisvödörbe, és mi egyesével felhúztuk. Eltartott egy darabig, amíg az alján egyszer csak meglett a az aprítókés!!! Azt visszaerősítettük a szivattyú aljára, és így mégiscsak lett karácsonyi gyertyagyújtás. De gyereket még annyi forró vízben és annyit sikálva és illatosítva nem fürdettek meg, mint mi Matyit, és közöltük vele, hogy ezzel hosszú-hosszú évekre letudta a családi munkamegosztás összes ráeső részét. (Mondjuk kamaszodván ezt ki is használta.)
Tanulság: sok más mellett mégis a vízszerelőt kell a leggondosabban megválasztani, mert ha ő rosszul dolgozik, akkor azzal mások munkáját is tönkreteszei, mert bontani, vakolni, újraburkolni, festeni, takarítani, stb. kell utána, a hatalmas bosszúságról és a a tetemes költségekről nem is beszélve. És köszönet az **** Biztosítónak, hogy ennyi káreseményt is tisztességgel elismert és kifizetett, és még szerződést sem bontott velünk. Pedig jó esetben is legfeljebb nullszaldósok lehetünk nála.
Neked is van egy vidám, szomorú, tragikus, szóval tanulságos sztorid, ahol a mesterek megkeserítették az éled egy egyszerűnek tűnő feladat túlbonyolításával? Írd meg nekünk! A levelekből minden olyan információt kiszedünk, ami alapján egyértelműen azonosítani lehetne a résztvevőket, hogy ne egymással versengő kőművesek mártsák be egymást holnaptól.