HTML

Mekk Mester

Felújítasz vagy építkezel? Akkor pontosan tudod, hogy a mesterek a pokol küldöttei. Írd meg nekünk!, mi történt veled!

Friss topikok

Az ikerház nyomora

2014.07.07. 15:35 Mekk Elek úr

Neked is van egy vidám, szomorú, tragikus, szóval tanulságos sztorid, ahol a mesterek megkeserítették az éled egy egyszerűnek tűnő feladat túlbonyolításával? Írd meg nekünk! A levelekből minden olyan információt kiszedünk, ami alapján egyértelműen azonosítani lehetne a résztvevőket, hogy ne egymással versengő kőművesek mártsák be a piacra betörni készülő gipszkartonosokat.


Öt éve költöztünk ki a fővárosból egy közeli kisvárosba. Kertes házat akartunk, hogy legyen hol rohangálnia a gyereknek. Sikerült megcsípni egy újépítésű ikerházat, pontosabban ugye csak az egyik felét, és nagyon örültünk. Egészen addig, míg be nem költöztek a szomszédok.

Kiderült ugyanis, hogy a házat elég rosszul építették meg, ráadásul eleve a hálószobáknak van közös fala. Utánanéztünk a dolgoknak, és a házat a szabályok szerint valójában úgy kellett volna építeni, hogy csak úgy látszódjon, mintha egyben lenne, de valójában a közös falak között kellett volna "rést" hagyni. (Bocsánat, nem vagyok szakember.)

Mivel ez nincs meg, szinte mindent hallunk, ami a szomszédban történik. Ha valaki csapot nyit meg, azt, ha rohangálnak a gyerekek, azt. Nem mondom, hogy idegesítő, de azért elég kellemetlen tud lenni, főleg, hogy tudjuk: mi ugyanúgy áthallatszunk oda, és nyilván ott sem örülnek ennek. Oda-vissza megbeszéltük már a dolgot a szomszédokkal, nem haragszunk egymásra, igyekszünk csendben lenni, de négy fiúgyerek van meg egy lány összesen. Annál inkább haragszunk a kivitelezőre, de persze a cég megszűnt, a fickó hallani sem akar arról, hogy beszáll valahogy a zajmentesítésbe.

A legrosszabb azonban az, hogy nem sok értelme lenne zajfogó paneleket szerelni a falakra, mert olyan sok közös elem van a két házban, pontosabban a ház két lakásában, hogy a zajok így is, úgy is átjönnének, a közös födém például nehezen lehangszigetelhető, legalábbis eddig minden megkérdezett szaki ezt mondta.

Érdekes kérdés, hogy vajon az önkormányzatnál hogy kaphatott építési engedélyt egy olyan ikerház, aminek már a tervein is látszik, hogy a közös falnál nem valósul meg az, hogy a két szomszédos épületnek nem lehet egy darab közös fala, hanem hangszigeteléssel ellátott, vagyis akusztikailag többszörös szerkezetű falakkal kell a csatlakozást kialakítani. Gondolkoztunk azon, hogy esetleg őket bepereljük, ha már az építtető utolérhetetlenné vált egy baromi cseles, cégbecsődöléses manőverrel, de aztán arra jutottunk, hogy valószínűleg meg tudnák oldani azt, hogy ne nyerjünk a perben. És az sokkal idegesítőbb lenne, mint a magassarkúban porszívózó szomszéd.

20 komment

Címkék: önkormányzat hang ikerház

A bejegyzés trackback címe:

https://mekkmester.blog.hu/api/trackback/id/tr496482261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schdl (törölt) 2014.07.07. 21:54:02

Több ismerőstől hallottam hasonló panaszt sor- illetve ikerházaknál is. A társasházakról már nem is beszélve. Valami nagyon nem stimmel az szabályozással, ha minden újépítésű ingatlanban papírvékonyak a falak. Azt hinné az ember, hogy ha vékony a fal, akkor biztos olcsóbb is, pedig nem.

Furin 2014.07.07. 22:28:25

Az biztos, hogy az állam helyében ezekre szállnék rá, nem a dohányosokra meg kisboltosokra. Építkezésen igen sok a fekete munka és nagy pénzeket nyelnek be egyesek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.07.07. 22:37:34

csak fogna valamit az a hangszigeteles, raadasul csak az egyik oldalon kell :)
lehet hogy olyan arban is lenne mint a plusz egy teherhordo fal?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.07.07. 22:55:16

nalunk panelban amugy lehet hallani amikor fapapucsban szaladgal a felso szomszednal a vendeg, eppen ezert legutobb a laminalt padlo lerakasnal nem az 1-2 mm -es habos szutykot raktuk le(ajandekba volt) hanem megvettukaz 5 mm -es paneleket alatetnek, mivel elmeletileg azok hangszigetelnek...

valoszinuleg a posztban az az icipici hab futotta a laminalt padlo ala is, hiaba no, azon is lehet am 1000 HUFot sporolni az egy par iker-balekon eleri a 200e -t is :)

Andi1234 2014.07.07. 23:34:44

Mi az ingatlanost is szidjuk, ugyanis azt hazudta, hogy hanggátló téglából van a közös fal. Ühüm, hát persze, hogy nem. Ráadásul a mi szomszédunkkal még csak beszélni sem érdemes, mert csak olaj a tűzre, inkább jobban üvöltözik. Mindezt általában este 11-kor... :(

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.07.08. 00:04:46

@Andi1234: igen, az ingatlanost ezert fizetik :)))
de most komolyan van hanggatlo tegla???

dukeekud 2014.07.08. 00:12:39

Lehet draga lenne, de valahogy biztos le lehetne hangszigetelni. Ma mar nagyos sok fele technologia van. Hosszutavon biztos megerne.

Van egy ilyen anyag a national geographic musoraban is mutatak, par millimeter vastagsagu folia, 30 centi vastag betonfal hangszigetelesevel rendelkezik.

www.acoustiblok.com/acoustiblok-soundproofing-demonstration.php

aleb19 2014.07.08. 00:39:59

az epuletekben ketfele hangterjedes van testhang (kopogas) ill a normal (beszed)
a testhang ellen nem sokat lehet tenni ill nagyon draga (extra usztatott betonreteg a fodemre)
de a nem kopogo zajokat, beszedet jol lehet szurni kozetgyapot felhelyezesevel a falakra

mi utolag megcsinaltuk a haloszbankban es megerte...csend lett

gigabursch 2014.07.08. 07:58:33

A megoldás nem túl bonyolult.
Mindkét oldalra 5-5 cm-s párnafák közé 5 cm üveggyagot, fólia, majd 1,0 cm-s OSB lap, majd arra 1,0 cm-s gipszkarton. Ez az összese 14 cm elég tökéletes hanggátlást fog adni, talán a vízvezeték zaja fog csak behallatszani.
OSB lap nélkül ne csináld, kihagyhatalan.

BigPi 2014.07.08. 08:06:37

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nem véletlenül volt a panelokban házi rend. Amire már senki sem ügyel. Továbbá nem véletlenül volt mindenűt padlószőnyeg és linóleum.

gigabursch 2014.07.08. 09:55:09

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Lehet, hogy van, de nem ismerem a falat, ezzel a megoldással viszont teljesen jól lehet idomítani.
Ráadásul az OSB miatt nem esik le a kép a falról, illetve, tudván, hogy hol vannak az 5×5-ös stafnik (62,5 cm-énként van a tengelyvonaluk, az OSB rendjéhez kell illeszteni őket.), a szekrények falhoz csavarozása a felső élül mentén sem gond, hogy ne tudjon kibillenni.
Az az igen-igen vékony légréteg, ami a gipszkarton és az OSB között van, viszont szintén fokozza a léghanggátlást, ugyanis a rövid levegő hosszon a longituniális rezgések nem tudnak jól áthaladni.

7 cm - és minden egy életre megoldva.
Egyébként ilyenkor lehet még esetleg behúzni újabb konnektorhoz az áramot az álfal mögé.
Ez sem utolsó szempont.

aleb19 2014.07.08. 10:19:37

@gigabursch: foliat alkalmayni felesleges belsoterben

erdekesseg,hogy a papir a legjobb hangszigetelo

gigabursch 2014.07.08. 10:42:22

@aleb19:
Akkor ezek szerint te még nem hallottál az évtizedek alatt apránként kiáramló elemi kőzet/üveggyapot kristályokról, amik nem feltétlen tesznek jót a légszerveknek.

aleb19 2014.07.08. 10:56:23

@gigabursch: a folian lecsapodik a para es peneszedest okozva sporakat juttat a legterbe

gigabursch 2014.07.08. 11:01:34

@aleb19:
A pára mozgása irányítható, és csak az az egy kérdés van, hol keletkezik a harmatpont.
Tádááám, máris nincs penész a légtérben.
Persze ehhez még mindig ott tartunk ahol fentebb voltunk. Ismerni kell a pontos eléhelyezkedését a falnak.

gigabursch 2014.07.08. 11:03:08

@gigabursch:
Nem is beszélve a páraátersztő fúliákról, mint lehetőségről.

aleb19 2014.07.08. 11:10:29

@gigabursch: hacsak nem a paraetereszto folia...:)

gigabursch 2014.07.22. 09:51:31

@aleb19: @gigabursch:
Na akkor ezt jól megbeszéltük...
süti beállítások módosítása