Történelmi pillanat: az első olvasói történet! Zsolt a parkettással és fizikával is megküzdött. Az eredeti történetben név és telefonszám is szerepelt, azokat kivettem.

Egy lakásban általában csak akkor derül ki, hogy valami hiba van, mikor először használni kezdjük az adott rendszert. Nekünk például a költözés utáni első, igazán hideg napon derült ki, hogy valami probléma van a padlófűtéssel. Vagy a parkettával. Vagy mindkettővel. Vagy egyikkel sem.

Kazán átállít, termosztát elteker, kattanás, kazán és szivattyú beröffen. Két óra múlva kezd bemelegedni a járólap a konyhában, de nézd már, mintha... Ugye, szerinted is púpos a parketta a nappaliban? És ahogy rálépsz, lesüllyed! Na, hívjuk a parkettást.

Aki persze tiszta hülyének néz, hát mi köze lenne a parkettának, amit ő természetesen profin rakott le, ahhoz, hogy bekapcsoltuk a fűtést. Szerinte inkább a fűtésszerelőt kéne hívni, azok mindig elbasznak (így, a telefonba, mintha haverok lennénk) valamit. Hát jó, felhívom a fűtésszerelőt, aki nem is érti, mi van. Szerinte a parkettával lesz valami, de ha nagyon szeretném, másnap reggel első dolga lesz kijönni.

Csak nem hagy nyugodni a dolog, visszahívom a parkettást is, hogy hát csak jöjjön már ki másnap, hátha mégsem a fűtéssel van baj. „Dehogynem, azzal lesz, tuti lukas a padlófűtés csöve, jön fel a víz meg a gőz, attól van a baj!” Neki hetekre előre be van táblázva minden, amúgy sincs ideje kijönni, majd meglátom, hogy a fűtés az.

Visszahívom a fűtésszerelőt, hogy hát a parkettás szerint lukas a rendszer, a gőz miatt van baj, és ekkor jön a kijózanító észrevétel.

„Figyelj, én nem vagyok ott, nem látom, mi van, de őszintén: látsz gőzt kijönni bárhol a parketta alól?” Nyilván nem, olyan hülyének érzem magam, hogy majd elsüllyedek, de legalább beugrik a dilatáció szó. Felszedem a burkolatváltó első tizenöt centijét, és látom, hogy feszül neki a járólapnak a parketta végig, négy méter hosszan, azért emelkedik meg a nappali közepén az egész cucc.

Kicsit idegesen hívom a parkettást, aki fújtat a dühtől, mikor mondom neki, hogy hát a fizika megint működött, nincs elég nagy hely hagyva a parkettának. Nagy nehezen ráveszem, hogy kijöjjön másnap este. Mikor megjön, mutatom neki, mi is a baj, kihűlt állapotban sincs több 3 milliméternél a két anyag között. Behoz egy vésőt meg egy kalapácsot, feltépi a króm burkolatváltót (háromezer métere, sebaj), és nekiáll kiharkálykodni plusz egy centit. De nem óvatosan ám, meg alázattal, bocsánatkérések közepette, hogy elrontotta elsőre, ráadásul hülyét is csinált belőlem, nem. Idegből, szarik rá, hogy egyenes legyen a parketta széle, itt fél centi, ott kettő, folyik róla az izzadság, csöpög utána a padlóra, mire végez, olyan, mintha a zuhany alól kijőve állt volna neki.

És van pofája a végén azt mondani, hogy ezért alapból ő legalább egy tízest el szokott kérni. Nagyon azért nem erősködött, mikor mondtam, hogy inkább nekem járna az a pénz, vissza abból, amit eredetileg fizettem ezért a gányolásért, amit ő munkának nevez.

Neked is van egy vidám, szomorú, tragikus, szóval tanulságos sztorid, ahol a mesterek megkeserítették az éled egy egyszerűnek tűnő feladat túlbonyolításával? Írd meg nekünk! A levelekből minden olyan információt kiszedünk, ami alapján egyértelműen azonosítani lehetne a résztvevőket, hogy ne egymással versengő kőművesek mártsák be egymást holnaptól.