Hogy miért indítjuk ezt a blogot? Mert a felújításról meg az építkezésről mindenkinek van egy rémtörténete.
Nem volt nagy a fürdőszobánk a hetedik kerületi bérház második emeletén, de az előző lakó ízlése miatt legalább szép sem. Egyhússzor egynegyven, rózsaszín kád-vécé-mosdó kombóval, meg valami világos tüdőszín járólappal és csempével. Elhatároztuk, hogy szétrobbantjuk, teszünk bele zuhanytálcát a kád helyett, áttesszük a vécét, meg valami normálisan kinéző burkolatot is adunk az egésznek.
Mire eljutottunk oda, hogy volt burkoló, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, festő, illetve anyag- és eszközfronton is megvettünk mindent, nagyjából az eredetileg tervezett összeg kétszeresénél tartottunk. Ez azonban semmi ahhoz képest, ami a bontás tizedik percétől kezdve hónapokon keresztül ment.
Rögtön a közepébe
Kilenckor kezdett a srác, 9:10-kor csörgött a telefonom, hogy a vésővel sikerült eltalálni valami vízvezetéket, aminek sem az elejét, sem a végét nem látja, de egy három centis lyukon át spriccel belőle a víz, a lakás főcsapját hiába tekeri. Mondtam neki, hogy azonnal csapja le a villanyórát, nehogy megvágja az áram, mire röhögve mondta, hogy az már megvan, a sugárban kitörő víz elsőként a villanyórát találta el, szóval már csak az alattunk lévő három lakás van veszélyben, illetve ha nem sietünk, szép lassan az egész ház.
Mire hazaértem, sikerült megtalálni a ház főcsapját, ami elzárt mindent, például a szomszéd fürdőszobai csapjához vezető csövet is, ami a két lakás közti ötcentis tégla felénk eső oldalán ment. Egy húszasért találtunk szakit, aki hamarjában megstoppolta az ólomcsövet, mehetett tovább a munka, mi meg sűrű bocsánatkérések közepette elkezdtük intézni a biztosítónál, hogy az alsó szomszédoknak kifizessék a kárt.
A munka egy darabig nyugodtan folyt, no meg lassan, az eredetileg egyhetesre tervezett átépítésből kettő, aztán három hét lett. Bekerültek a vízvezetékek, jött a burkoló, gyönyörűen felrakta a csempéket meg a járólapot, beszerelték a szanitereket, lett álmennyezet meg automatikus időkapcsolóval működő szagelszívó ventilátor is. Végül négy hét után költözhettünk vissza, és bár drága volt, legalább minden szempontból megfelelt.
Úgy fél év múlva egy este az alsó szomszéd kopogtatott, hogy bizony ázik a plafon, és szerintük tőlünk jön a víz. Tőlünk, ne viccelj, hát zsír új az egész. Talán Pistabától! Kibontották a plafont, néztük a csöveket, hát, ez még akárhonnan is jöhet. Ha jobban megnézem, mintha nálunk is elszíneződött volna a fuga... Felszedték a szép új járólapot, óvatosan, egy darabot belőle. Kiásták a vezetéket, ami persze tökéletes volt. Kibontották a szomszédnál is, kicserélték az általunk korábban kilyukasztott csövet, biztosító fizetett, mindenki örült, na, talán megszűnt a probléma.
Forráskeresés
Nem szűnt meg, három nap múlva megint csöpögött a víz, akkor már tuti volt, hogy nálunk van a baj. Próbaképp lehúztuk a vécét, és a seprűnyél végére szigszalagozott videókamera felvételéből tisztán látszik, hogy a födém légterében kígyózó vezetékrengetegben vándorútra indulnak a cseppek. Hívom a vízvezeték-szerelőt, felveszi, mondom, hogy valami gebasz van, ki kéne jönni. Persze, másnap tízre ott vannak.
Soha többet nem láttam, a telefont nem vette föl, néha kurvaanyáztam neki, hadd teljen a hangposta, aztán egyszer blokkolt számmal elértem, akkor élőben is összefoglaltam, én hogy látom a dolgot. Mivel számla nélkül, okosba' csináltuk a dolgot, sokat nem tehettem, kerestem másik szerelőt. Ismerős ismerőse ajánlott egyet, az kijött, lekapta a vécét, óvatosan felszedett két járólapot, nahát, kicsit rossz volt a vécé meg a szennyvízcső illesztése, kicsit kiszilózta. Meg sem néztem, hittem neki, ő a mester. Járólap vissza, vécé vissza.
Szomszéd két nap múlva vissza. Csobog a víz a plafonon keresztül, azt mondta, még mindig emlékszem az arcára, pedig hat éve történt. Na, ekkor már a biztosító saját szerelője jött ki. Vécé le, a tíz órája lerakott két járólap fel, és nekiálltak feltárni.
Egy kis sziló ide, egy kicsi oda
Kiderült, hogy a köcsög eredeti szerelő nem tudta bekötni a ház nyolcvan éves rendszerébe a vécét, és ahelyett, hogy elmondta volna, hogy ki kell cserélni a „strangot”, amiről igazából azóta sem tudom, hogy mi a picsa is valójában, szóval ahelyett egy húszcentis részt áthidalt sziloplaszttal. (Azt hiszem, ekkor hívtam fel rejtett számról a fickót, talán ez kellett, hogy ne kapjak agyvérzést.) Az persze nem száradt meg, és szép lassan kis lukak lettek rajta, magyarul ha mi lehúztuk a vécét, a cucc egy része szó szerint ment a szomszéd nyakába. Az előző szaki meg nem ásott le elég mélyre, csak annyit látott, hogy valahol feljön a víz, hát kent oda egy kis szilót, ahol látta a műanyagot.
A biztosítós szerelők hüledezve nekiálltak kicserélni vagy négy méter szennyvízvezetéket lefelé, mondván ha már itt vannak, megcsinálják rendesen. Volt egy pillanat, amikor egy fickó derékig állt a padlóban, illetve két órán át simán járt a levegő a szomszéd és a mi fürdőszobánk között lévő negyven centis féregjáraton át.
Végül megoldották, nem fogadtak el pénzt, majd leadják a számlát a biztosítónak, ők csak így dolgoznak. Talán még kávét se ittak. Nekünk pedig végre megint volt szép, új fürdőszobánk.
Hát ezért indítottuk ezt a blogot. Mert a felújításról meg az építkezésről mindenkinek van egy rémtörténete, és itt az ideje, hogy tanuljunk egymás hibáiból.
Van egy vidám, szomorú, tragikus, szóval tanulságos sztorid, ahol a mesterek megkeserítették az egyszerűnek tűnő feladatot? Írd meg nekünk! A levelekből minden olyan információt kiszedünk, ami alapján egyértelműen azonosítani lehetne a résztvevőket, hogy ne egymással versengő kőművesek mártsák be egymást holnaptól.
