Neked is van egy vidám, szomorú, tragikus, szóval tanulságos sztorid, ahol a mesterek megkeserítették az éled egy egyszerűnek tűnő feladat túlbonyolításával? Írd meg nekünk! A levelekből minden olyan információt kiszedünk, ami alapján egyértelműen azonosítani lehetne a résztvevőket, hogy ne egymással versengő kőművesek mártsák be a piacra betörni készülő gipszkartonosokat.

Amikor vettük a házat, még jó ötletnek tűnt, hogy az amerikai konyhás nappali két sarkán (egy a konyhában, egy a nappaliban) is hatalmas üvegfelületek vannak, tulajdonképpen a padlótól a plafonig. A baj azzal volt, hogy sem az üveg hőáteresztő-képessége, sem a tokok összeeresztése nem volt tökéletes, magyarul télen dőlt be a hideg, akármit csináltunk. Így aztán három év után eldöntöttük, hogy az egyik sor ablakot, ahol két 120x240-es ablaktábla, illetve egy dupla szárnyú teraszajtó volt, kicsit megokosítjuk.

Nem akartunk sokat, csak kisebb ablakokat, egyszárnyú teraszajtót, és egy mellmagasságig érő falat, ami pótolja ezt az egészet. Építési engedélyt nem kértünk, egyrészt mert azt nem szokás, másrészt mert úgy olvastuk a törvényt, hogy nyílászáró nagyobbításához kell, mi meg ugye nem nagyobbítottunk semmit, pont ellenkezőleg.

Elkezdtünk nézelődni. Találtunk egy generálkivitelezőt, aki vállalta, hogy kiszedi a régi dolgokat és berakja az újakat, max, két nap alatt megoldják az egészet odáig, hogy áll a fal, bent vannak az ablakok, és felment egy réteg glett a falra. Ablakot nem tudtak hozni, de abban (akkor még) nem volt hiba, mert a net tele van ablakosokkal, kértünk vagy tíz árajánlatot. Nem nagyon óvatoskodtunk, mert nem volt olyan nagy különbség az ötkamrás kétüveges, illetve a hatkamrás háromüveges megoldások között. Aki ezt nem érti, annak legyen elég annyi, hogy a hétköznapi ablakosoknál kapható dolgok közül a felső polcról választottunk. Ehhez képest a következők történtek.

Kivitelező megjön, hipp-hopp elbontják az ablakokat, felhúzzák a falakat ytongból. Megjönnek az ablakosok, hipp-hopp berakják az ablakokat és az egy darab teraszajtót. Be is esteledik, mindenki megy a dolgára. Este jut eszembe, hogy már csak megnézem ezt a háromüveges ablakmegoldást, mert nem is láttam még ilyet. Nézném, de nem látom, nem értem, hogy lehet, hogy tök ugyanúgy néz ki, mint a lakás más pontjain maradt hagyományos kétüveges. Zseblámpa fénye kétszer törik, csak két üvegtáblát látok, fura az egész. Másnap hívjuk az ablakos céget, hogy most akkor nézzék már meg, jó cuccot hoztak-e, mert nekünk nem úgy tűnik. Hoppá, hát tényleg, nem.

Nehéz ezt mondanom, hogy ne akadjunk meg azon, hogy lehet elcseszni egy olyan rendelést, ami tulajdonképpen kér egyet-egyet a lehető legjobb termékeinkből. A lényeg, hogy elismerték a hibát, felajánlották, hogy válasszunk:

a) marad minden így, ők visszafizetik a különbözete

b) az ötkamrás keretek maradnak, és hoznak bele a kétrétegű ablak helyett háromrétegűt pár nap múlva, és visszafizetik a különbözet erre eső részét

c) hoznak mindenből olyat, amit rendeltünk, viszont az legalább hat hét, míg legyártják.

A bét választottuk, de nem is ment olyan egyszerűen ez sem. A kis, 90x120-as ablakokba simán berakták a vastagabb üvegtáblákat, de a 90x240-es teraszajtóba való tábla olyan baromi nehéz volt, hogy keret nélkül nem bírta a szállítást. Így történt meg az a csúfság, hogy az első pótlékról a beszerelés után közvetlenül derült ki, hogy egy 15 centis hasadás van rajta a bal alsó sarkánál, a második pótlék egy hét múlva pedig eleve törötten jött le az autóról.

Nem is olyan nagy dolog egy kis repedés,
hát azért van még két másik réteg üveg

Nyilván mindkettőt visszaküldtük, a cég pedig példásan együttműködve szépen javítgatta a bakikat, és még csak ordibálni sem kellett velük, sőt éreztették, hogy ez nekik is baromi kellemetlen. Végül az lett a megoldás, hogy a gyárban eleve egy (ötkamrás) keretbe rakták be a majdnem hetvenkilós üveget, és így már szerencsésen kibírta a harminc kilométeres utazást és a beszerelést is.

Utána már csak a szúnyoghálókat cseszték el, mert a méreteket a felméréskor és a tervezéskor adták meg, a végeredmény meg itt-ott eltért egy-két centivel. De megoldottak mindent, ha nem is túl szépen.

A tanulság pedig mi? Hát, hogy mindig kérjünk számlát. Szép összeget spórolhattunk volna az áfa lenyelésével, de akkor tuti, hogy még mindig csak futnánk a pénzünk után. Így csak cég alkalmazottja célozgatott arra, hogy igazán elfogadhatnánk ezt a törött üveget, mert neki senki nem fizeti ki, ha egy helyre többször is vissza kell mennie. De aztán nem tudott mit mondani a "nem gondolod, hogy ez engem érdekel, ugye" kérdésre.